Csak nézem az arcod, nem ismerek rád, mintha már nem is te volnál,
Konszolidáltan meghunyászkodva, sorban állsz a pultnál,
Beszélek hozzád, de úgy veszem észre keresztül, nézel rajtam,
Nincs benned semmi hajlam, mert végre, nem kellett engedély
Szétmart belül a szenvedély, sokan indultatok, de csak egyedül jöttél, felnõttél.
Csak még egyszer, csak utoljára, a sárba fekve, ordibálva,
Csak még egyszer, egy éjszakára, infarktus nélkül, mégis anyázva.
Azt hittük, hogy miénk a világ és hogy révbe értünk végre,
Ittuk a kannás bort és szartunk az egészségre,
Elsõ volt a szabadság és hogy minden szent galád,
Most meg karrier, szeretõk, nõk meg a család,
Nem kellett engedély, szétmart belül a szenvedély,
Sokan indultatok, de csak egyedül jöttél, felnõttél.
Csak még egyszer, csak utoljára, a sárba fekve, ordibálva,
Csak még egyszer, egy éjszakára, nyugalomban élve, nem manipulálva.
Csak még egyszer, csak utoljára, a sárba fekve, ordibálva,
Csak még egyszer, egy éjszakára, infarktus nélkül, nem manipulálva.
